Blog

blog2.jpg

Utazó Anyós – avagy az anyósnyelv világot lát (1. rész)

Az ötlet megszületése

Arra gondoltunk, hogy magunkhoz veszünk egy anyósnyelvet és megmutatjuk neki azokat a helyszíneket, amiket kedvelünk és azokat, amelyek még számunkra is felfedezésre várnak. Tartsatok ti is Utazó Anyóssal!   

Balaton – felvidék

Utazó Anyós első útja a Balaton – felvidékre vezetett. Miért pont ide? Nos, azért, mert számunkra ez az egyik legkedvesebb hely és azon belül is a Káli – medence. Itt akaratlanul is megnyugszik az ember lelke és tovaszállnak a hétköznapi gondok.

Utazó Anyós útnak indul

Salföldi Pálos kolostor

Csoda az erdő mélyén! Misztikus hangulata azonnal magával ragadja a látogatót. Míg vörös kőfalai közt lépdelünk, óhatatlanul is elcsendesülünk, elmerengünk a régmúlt időkön és saját életünkön. Ha sikerül átadni magunkat az atmoszférának, a rigók fütyülése, a lombok susogása és az erdő neszezése mellett, talán meghalljuk a remeterend zsoltárfoszlányait, melyek egykor belengték e falakat. A kolostort megközelíthetjük gyalogosan vagy saját kocsival is. Naponta több turnusban indul lovasszekér Salföldről, mely külön élmény, főleg a gyerekeknek. Ne felejtsük el megnézni a Salföldi Majorságot sem. A mi személyes kedvenceink a racka juhok!

Utazó Anyós a kolostor fő boltívét kémleli

Salföldi Pálos kolostor

Salföld (Kőtenger)

Salföld egy kis ékszerdoboz a Káli-medence szélén. Kacskaringós utcája mentén mesés házak sorakoznak egymás mellett. Nyaranta áthatja a különböző művészeti ágazatok aurája. Ugyanis 2014-ben művészek és művészetkedvelő emberek csoportja elhatározta, létrehozzák a Salföldi Dalföld elnevezésű rendezvényt. Neves képző-, ipar-, és előadóművészek kiállításait, műsorait, illetve koncertsorozatokat kísérhetnek figyelemmel a felnőttek és a gyerekek. A település szélén található kőtenger az egykori földtörténeti múlt értékeit tárja elénk. Közelében ősborókás terül el. Az úgynevezett ősborókások az erősen legeltetett területeken jöttek létre. A fája kemény, mert sok benne a gyanta és az olaj. Ugyanakkor, ott ahol megtelepedett, biztosak lehetünk benne, hogy tiszta a levegő.  

A salföldi kőtenger kellős közepén

Utazó Anyós az Ősborókás közelében

Kékkút

A település, Salföld és Kővágóörs között nagyjából félúton helyezkedik el. Nyugat felől a Balaton-felvidék vulkánjai, a Gulács és a Szent György-hegy, kelet felől a Hegyestű kúpja látszódik az orgonasípszerű alakzatokkal. Fő nevezetessége a keleti határában évezredek óta működő savanyúvíz forrás. Mindig legyen nálunk egy üres palack, ha arra járunk, hogy felfrissíthessük magunkat Isten ajándékával, Theodora ásványvízzel.

Felfrissülés

Theodora-kút

Kornyi – tó

A Kornyi-tó Kővágóörs és Köveskál települések között futó út mellett, a Káli-medence közepén terül el. Rejtőzködő, mert a békák kórusa és néhány vízi madár jelenléte utal csak arra, hogy létezik. Karsztvizek táplálják 15-20 hektáros kiterjedését. Csalogató a tó melletti dombról kémlelő acéllábú, mészkőtestű szoborcsoport, melyek messziről karatézó harcosoknak tűnnek. Tipp: mindig nézzünk a lábunk elé, mert a tó környéke tele van ürge lyukakkal, ugyanakkor ha szerencsések vagyunk, megláthatjuk magát, a fürge ürgét. Nekünk sikerült!  

A Kornyi-tónál

Távolban a karatézó harcosok szoborcsoportja

Kővágóörs

A Kékkút felé vezető út mellett áll az 1700-as évek elejéről származó mosóház. A Burnót-patak egyik kis ágának partján épült és szomszédságában 1949-ben még vágóhíd állt. Érdekesség, hogy ezen a vágóhídon két, a római korból származó kőlapot használtak asztalnak. A helyi asszonyok hetente kétszer – általában kedden, szerdán – mostak itt, a vágóhíd szombatonként működött. A ruhákat beáztatták, majd beszappanozták a házilag készült disznózsír szappannal.

 

Kővágóörsi Mosóház

Napsütésben

Köveskál

Köveskál a Káli-medence gasztronómiai fellegvára, telis-tele színvonalas éttermekkel és borászatokkal. Mi mindig teszünk egy sétát a MI A KŐ étteremmel szemközt elhelyezkedő templomkertben. A homlokzati tornyos, késő barokkstílusú templomot Rédei András építtette 1795-ben. A templomkert szegletében, eldugva található egy kifinomult alkotás – Szűz Mária és Szent Bernadett szobra – mely emléket állít a Szűzanya lourdes-i jelenésének. Visszatérve a gasztronómiához, meleg szívvel ajánljuk a köveskáli kis közértet, mely a Szentbékkálla felé vezető út bal oldalán található. Itt a helyi termelőktől származó friss, zamatos gyümölcsöt és zöldséget vásárolhatunk, valamint az esti fröccshöz valódi szódavizet, mely visszaválthatós üvegben áll rendelkezésünkre.

Urunk Mennybemenetele Katolikus templom

Szűz Mária szobra Köveskálon

 

Káptalantóti piac

„Hölgyek, urak, szép leányok. A piac ismét megnyitotta kapuit. Indul a vásár.” Hát, így kezdődik minden vasárnap reggel a piacozás ebben a meseszép kis faluban, Káptalantótiban. A Káli-medence szívében fellelhető Liliomkert elnevezésű termelői piacot Harmathy Ildikó biológus-mérnök álmodta meg és hozta létre 2010-ben. Jól teszi, aki a vasárnaponkénti káptalantóti piacra üres hassal érkezik, mert képtelenség megállni, hogy a helyi termelők asztalkái közt járva ne kóstolja végig a kínálatot. Az ínycsiklandó tepertős-, és sajtos pogácsákat, az illatozó köménymagos kifliket, a kemencéből gőzölögve kiforduló tejfölös kenyérlángost, a sajtválogatásokat és házi szörpöket mind meg kell kóstolni! Emellett a szellemi táplálék sem marad el: a káptalantóti piacon a régiségkereskedők és a könyvgyűjtők ugyanúgy helyet kapnak.

Lágy szellő

Pihen a piac, pihen Utazó Anyós is

Egy bájos, piros lábos

Muskátli Étterem, Badacsonytomaj

A 71-es főút mellett, Badacsonytomajon hangulatos balatoni környezetben található a Muskátli Családi Kisvendéglő és Cukrászda. Ha szereted a bőséges, egyben megfizethető, ízletes és hagyományos magyar konyhát, a mindig illedelmes kiszolgálást, akkor térj be a Muskátliba! Kedvencünk a tejfölös zöldbab -, és gomba leves, illetve a rántott húsok pirított burgonyával. A tejfölös uborkasaláta verhetetlen. Ebéd végén mindig falatozunk a frissen sütött rétesválogatásból. Innen garantáltan nem térsz haza üres hassal! A hab a tortán pedig az a szeretet és szenvedély, mellyel a tulajdonos, Szita László és munkatársai vendégül látja a betoppanó látogatókat. Tipp: hétköznapokon érdemes megkóstolni a heti menüt!

Terülj, terülj asztalkám

Fekete-kastély

 

Legvégül szeretném megosztani veletek az egyik valaha volt leghátborzongatóbb balatoni élményünket. Elöljáróban pár szó az épület történetéről: a kastély Balatonedericsen található és a 13. századig visszavezethető családfával rendelkező Nedeczky család birtokában volt. Az 1700-as években építtették. Nevét egykori fekete tetőcserepeiről vagy egy másik elmélet szerint feketére mázolt ajtói, ablakai miatt kapta. Baljós neve szinte már akkor előrebocsátotta a falai között lezajló tragédiák sorát. Az internet segítségével bővebben is kutathatunk a kastély múltjában, de tény, hogy négy öngyilkosság és egy tragikus haláleset történt a kastélyban. Bár nem tartozik a legnépszerűbb balatoni látványosságok közé és igen nagy körültekintéssel szabad csak feltérképezni (a törmelékek, az elöregedett épület és a nagyon dús aljnövényzet miatt), mégis azt javaslom, hogy aki teheti, álljon meg és vessen rá néhány pillantást. Ez az épület megtestesíti a néhai pompát, melyben manapság már csak az enyészet úr. Bárcsak vissza lehetne hódítani tőle!

Utazó Anyós először pillantja meg a Fekete-kastélyt

A vadregényes főépület

Régi kincsek a romok alatt

Belső romlás

Kövessétek figyelemmel Utazó Anyós kalandjait! Nemsokára új történetekkel és új helyszínekkel jövünk!

LEGYEN MINDEN NAPOD ZÖLDEBB!

Forrás: 

  • Bódis Bernadett, Csizmadia Norbert, Csuták Máté, Juhász Zsolt, Kákonyi Péter, Nógrádi Csilla, Szabó Zsófia, Szénási Éva: Magyarország száz csodája, Totem Kiadó, 2001
  • Zsiga Henrik: Balaton, Kalliopé Kiadó, 2014
  • Eötvös Károly: Utazás a Balaton körül, Vitis Aureus, 2007