fbpx

AZOK A FRÁNYA NÖVÉNY BAKIK

 És hogyan kerüljük el őket?

Azt szerintünk már mindenki megtapasztalta, hogy a növénytartásnak nem csak napos oldala van. Amikor elkezdünk ismerkedni a növényekkel, és nekikezdünk ennek a kalandos, de mégis csodás hobbinak, akkor akarva-akaratlanul is elkövetünk kisebb-nagyobb bakikat; nem járunk utána egy adott növény igényeinek, túllocsoljuk őket, vagy épp kopár, sivatagi körülmények közepette hagyjuk őket nyugovóra térni, túl sok növényt vásároltunk, amikről már nincs időnk és kedvünk gondoskodni, túl szorosan helyezzük el őket, és locsoláskor borul minden, mint a dominó. Biztosan Ti is tudnátok mesélni egy-két vicces, vagy épp szomorú bakit, amit elkövettetek a növényeitek ellen, ezzel mi sem vagyunk másképp.

Mostani cikkünkben szeretnénk Veletek együtt átnézni a növénytartás ügyes-bajos oldalait az elejétől a végéig, kiemelten nagy hangsúlyt fektetve a locsolási szokásokra. Ezáltal egy átfogó képet kaphatunk a növények tartásáról, amit aztán bármikor újra elővehetünk, hogy felfrissítsük a tanultakat, de ha egy kimondott gondozási pontra vagytok kíváncsiak, akkor is bátran pörgessetek lejjebb a keresett részig.

Fotó: @meszaroslaszlophotography

 

  • SZERELEM VOLT ELSŐ LÁTÁSRA, MUSZÁJ VOLT MEGVENNEM

Kezdjük is akkor a sort a legelején. Képzeld el, hogy ott ácsorogsz egy kertészetben, üzletben, már fél órája forgatsz egy növényt a kezedben, vagy ülsz a laptopod előtt, és vissza-visszatérsz egy szobanövény webáruház oldalára, mert képtelen vagy kiverni a fejedből egy zöld szépséget. Ismerős, ugye? Ilyenkor követhetjük el a legelső bakit, azaz, felkészületlenül, impulzív módon vásárolunk meg egy új növényt anélkül, hogy utánajártunk volna, honnan is származik, milyen kondíciókra van szüksége ahhoz, hogy a négy fal között is jól érezze magát. Emellett nagy izgatottságunkban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról is, hogy a saját otthonunk tulajdonságait figyelembe vegyük; mennyi természetes fény jut be a szobákba, hova szeretnénk helyezni az új növényt, mennyi helyünk van számára, vagy például van-e kutyánk, aki előszeretettel vizsgálja, rágcsálja a növényeket, ugyanis bizonyos fajok mérgezőek lehetnek a számára. Webshop-unkban igyekeztünk számotokra különböző kategóriákkal könnyebbé tenni a választást, így nyugodtan tudtok válogatni például az árnyéktűrő vagy épp az állatbarát növényeink közül.

  • ITTHON VETTEM CSAK ÉSZRE, HOGY FURCSA ROVAROK MÁSZKÁLNAK AZ NÖVÉNYEIMEN

Nos, már otthon is vagyunk is az új növényekkel, mert persze nem tudtunk csak eggyel eljönni a kertészetből. Mi a következő teendőnk, mielőtt végleges helyére helyeznénk őket? Első lépésként érdemes jó alaposan lezuhanyoznunk a növényeket, mert még ha szabad szemmel nem is láttunk rajtuk semmilyen kártevőt, sajnos így is elbújhatnak rajtuk miniatűr kis lárvák, legtöbbször a levélfonákon. A frissítő zuhanyhoz alkalmazhattok pár csepp 100% természetes szappant / mosogatószert is, de mi szívből ajánljuk Nektek a neem olajat is, ami rovarriasztó, parazita- és baktériumellenes, és kitűnően tisztítja a leveleket. Neem olajat a legtöbb drogériában beszerezhetitek, vagy akár online is; egy dologra figyeljetek, hogy ez is 100%-os legyen, azaz teljesen természetes. Ebből az olajból tegyetek egy-két cseppet egy spriccnis flakon vízbe, jól keverjétek el, majd ezzel a keverékkel jó alaposan fürdessétek meg a leveleket, majd egy tiszta konyharuhával töröljétek át őket. Egy új lakónál nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy az utazással, csomagolással, a környezetváltozással egyfajta stresszhelyzeten ment keresztül, és emiatt, még ha teljesen egészséges is, szüksége lesz pár napra, hogy az új otthonához alkalmazkodni tudjon. Tehát, ha pár napig kicsit még kókadt, szomorkás a friss növényetek, Ti ne szomorkodjatok, életre fog kelni!

Forrás: unsplash.com

 

  • TELJESEN ÖSSZEÁLLT A VIRÁGFÖLD, ÉS SZEGÉNY NÖVÉNYEM NEM NÉZ KI TÚL JÓL

A következő napirendi pont, hogy megvizsgáljuk a földet, amiben a növényünk érkezett, ugyanis nagyon sok esetben azok a növények, amiket egy nagyobb kertészetből szereztünk be, általános virágföldbe vannak ültetve, ami gyakran túl is van locsolva, össze van állva, és így a növény gyökerei nem tudnak rendesen lélegezni, esetleg már el is kezdett rothadni. Idősebb növényeinket is érdemes évente / kétévente átültetni, hogy ezáltal friss, laza földhöz jussanak, tele oxigénnel, tápanyaggal, ásványi anyaggal.

Az egyik leggyakoribb ok, amiért növényeink nem élnek túl minket, az az, hogy túlöntözzük őket. Ennek elkerüléséhez is elengedhetetlen az, hogy megfelelő földkeveréket nyújtsunk zöld barátainknak. Egy általunk is kedvelt, általánosan bevált földkeverék a következőkből áll: A típusú, általános virágföld, perlit, orchidea fakéreg, mindez egyenlő részben elkeverve. Ha az adott növényünk kimondottan a laza közeget szereti és nagyon érzékeny a túlöntözésre, akkor a keverékünket még egy kis agyaggranutálummal is fellazíthatjuk.

Ahhoz, hogy növényeinknek folyamatosan egy tápanyagban gazdag talajt tudjunk biztosítani, szükségünk lesz egy megbízható, organikus, természetes összetevőket tartalmazó tápoldatra is. A legtöbb növényt az aktív, növekedési időszakban (általánosságban márciustól októberig) hetente érdemes tápoldatos vízzel locsolni, míg a téli, nyugalmi hónapokban elég csak tiszta vizet használnunk.

Forrás: unsplash.com

 

  • EGY SÖTÉT SAROKBA HELYEZTEM A NÖVÉNYEMET, HISZEN ALACSONY A FÉNYIGÉNYE

Mindig megörülünk, amikor egy növényről azt olvassuk, hogy alacsony fényigényű, és hogy a sötétebb sarkokban is eléldegél, de azt sose felejtsük el, hogy ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nincs szüksége fényre! Még ha van is, aki tolerálja is a gyengébb fényviszonyokat, a szobanövények mind olyan helyen lesznek igazán életerősek és boldogok, ahova sok közvetett fény jut be, hiszen a fotoszintézishez elengedhetetlen a fény. Amikor a megfelelő helyet keressük az új növényünknek a lakásban, fényigényét is mindenképpen tartsuk szem előtt, hogy például szereti-e, ha naponta éri pár órányi közvetlen napfény, vagy boldogabb, ha kicsit hűvösebb, kevésbé napos helyen van. De ha esetleg már az összes hely betelt az ablakpárkányokon, akkor sem kell szomorkodnunk, az alacsony fényigényű növények köre is már nagyon széles, és ők boldogok lesznek egy ablaktól távolabbi helyen is.

  • AZ EGYIK EGY HÉT UTÁN ELROHADT, MÍG A MÁSIKNAK ESKÜSZÖM, HOGY SEMMI NEM ELÉG

Cikkünk végére hagytuk az egyik legsarkalatosabb témát, a locsolási szokások kivesézését. Ugyanis míg van, akinek elég 10-14 naponta egy kis zuhany a fejére, addig másokat akár 3-4 naponta is meg kell fürdetnünk. Sajnos nincs egy jól bevált arany középút, hogy akkor majd hetente egyszer jól meglocsolunk mindenkit, mert annak csúnya vége lesz. Ráadásul minél több növényünk van, annál nehezebb fejben tartani, hogy kit mikor locsoltunk meg, és vajon mikor kell majd újra. Viszont a fény mellett a víz is egy olyan szükséglete a növényeknek, ami nélkül képtelenek életben maradni (igen, még a pozsgás féléknek és az anyósnyelveknek is szüksége van vízre ), ezért rendkívül fontos, hogy tényleg tisztában legyünk növényeink sajátos igényeivel és lakhelyünk adottságaival, hogy például mennyire párásak, naposak, melegek a különböző helyiségek.

De ne ijedjetek meg, ha még csak most ismerkedtek a szobanövényekkel, ugyanis szerencsére van pár tippünk számotokra, hogy hogyan tudjátok észrevenni, ha a növényeitek szomjasak, vagy épp túl nagy fürdőt kaptak, illetve, hogy milyen praktikákkal, segédeszközökkel tudjátok egyszerűbbé tenni a locsolás-, és párásítás bonyodalmas művészetét.

Forrás: unsplash.com

 

Hogyan is néz ki egy szomjas növény?

    • Többféleképpen is jelezhetnek nekünk növényeink, fajtától függően is, de azt általánosságban elmondhatjuk, hogy ha a növényeink elkezdenek kókadozni, száraik meghajlanak, a levelek elvesztik feszességüket, akkor bizony vízért kiáltanak.

    • Emellett a legtöbb növénynek a levele is elkezd lefelé konyulni, amikor szomjas, de például a Calathea-k levelei felfele kezdenek el pöndörödni, amint kezdenek kiszáradni.

    • A húsosabb levelű növényeinket elég ritkábban locsolni, ugyanis ők nagyon sokáig tudják tárolni a nedvességet husi leveleikben. Ilyenek például a szukkulensek, pozsgások, viaszvirágok, akik látványosan tudják szomjukat jelezni, ugyanis ilyenkor megszűnik duci, lédús leveleiknek feszessége, puhává, lággyá és ráncossá változnak.

Bár a legtöbb növény szinte azonnal meghálálja a vizet a fenti tünetek megjelenésekor, ugyanakkor a Calathea-k esetében nem érdemes megvárni, hogy a levelek elkezdjenek felfele pöndörödni, ilyenkor már nagyon hamar elkezdenek száradni is, és ez már egy visszafordíthatatlan folyamat.

De akkor mégis honnan tudjuk, mikor a legjobb meglocsolni a növényeinket?

Nos, csak egy mutatóujjra és / vagy egy hurkapálcikára lesz szükségünk, és már áshatunk is mélyre. Mert, bár már rengeteg applikáció létezik arra is, hogy locsolási naplót vezessünk, de a legjobb és legegyszerűbb módszer mégis az, ha időközönként körbe járunk lakásdzsungelünkben, és az ujjunkat, vagy a hurkapálcikát pár centiméter mélyen beledugjuk a virágföldbe. Ha kihúzva azt látjuk, hogy szép nedves lett az ujjunk / a pálcika, és rátapadt a föld, akkor nincs szükség frissítő zuhanyra, viszont, ha az ujjunk / a pálcika teljesen száraz marad, akkor bizony itt az ideje egy újabb locsolásnak. Locsoláskor érdemes esővizet használni, vagy ha csapvizet használunk, akkor mindenképp hagyjuk egy napot állni a kannában, mielőtt a növényeinkre használnánk. Ezzel lehetővé tesszük, hogy a káros anyagok nagy része elpárologjon a locsolóvízből.

Szerencsénkre manapság nagyon sok locsolást elősegítő kiegészítő is elérhető már, mint például automatikus víz csepegtető, föld nedvességét mérő eszközök, önöntözős palántázók, kaspók. Webshop-unkban őket is megtaláljátok és részletesebben olvashattok is használatukról, működésükről.

Sustee öntözés ellenőrző
Sustee öntözés ellenőrző                                              Forrás: officenoveny.hu
Birdie automatikus csepegtető
Birdie automatikus csepegtető                                     Forrás: officenoveny.hu

Na, és mennyi vizet adjunk a növényeinknek?

Sajnos erre sincs egy jól bevált, köztes mennyiség. Ismernünk kell az összes növényünket, hogy ki milyen területről érkezett, milyen kondíciókat preferál, és ennek tudatában kell a locsoláskor is eljárnunk.

    • A legtöbb növényünk teljesen jól megbarátkozik azzal a módszerrel, ha felülről kapnak vizet, de ilyenkor is fontos, hogy pár dologra odafigyeljünk. Amikor a virágföld felső 2-3 centimétere már kiszáradt, akkor lassú sugárral eresszük rá a vizet és úgy, hogy a földet minden oldalról szépen átjárhassa. Ezután pár percig békén hagyhatjuk a növényünket, de soha ne felejtsük el a kaspóból kiönteni a maradék vizet, amit a föld nem szívott fel, ugyanis egyik növényünk sem szeret pangó vízben csücsülni! Ha ezt a lépést rendszeresen kihagyjuk, akkor nagyon hamar rothadásnak indulhatnak a gyökerek és később maga a növényünk is. Ennek elkerüléséhez elengedhetetlen az, hogy a cserépnek, amibe a növényünk közvetlenül lett ültetve, legyenek ki elvezető lyukai alul, hogy a felesleges nedvesség könnyen távozni tudjon. Emellett nyugodtan tehettek pár réteg agyaggranulátumot is a cserép aljára, így biztosítva azt, hogy még ha marad is egy kis víz a kaspónk alján, a növényünk véletlenül se álljon vízben.

    • Vannak viszont olyan apró levelű futónövények, mint például az Ámpolnavirág, a Zebrapletyka, a Dischidia, vagy a Borsóka, akik kimondottan érzékenyek arra, ha felülről öntözzük meg őket, ugyanis a vékonyka száraik, illetve a földhöz közel ülő apró leveleik nagyon hamar elrohadnak, ha túl sokáig érintkeznek nedvességgel. Emellett vannak még olyan növény fajok, akik hajlamosabbak a gyökérrothadásra, mint például az Alokáziák és a Calathea-k, akiket az előbb említett kis futónövényeinkkel együtt érdemesebb alulról locsolni.

És mégis hogyan?

A növényünket emeljük ki a dísz kaspójából és helyezzük egy megfelelő méretű, vízzel teli tálba. Arra figyeljünk, hogy a víz véletlenül se érintkezzen a levelekkel, és ne lepje el a növényünket. Nagyon fontos, hogy a műanyag cserépnek, amiben a növényünk van, legyenek elvezető nyílásai alul, így rajtuk keresztül fel tudja szívni magát a föld vízzel. A növényeink nagyon okosak, és csak annyi vizet fognak felvenni, amennyire szükségük van. Az, hogy mennyi ideig kell a vízben ülniük, a növény méretétől is függ, de általában 10-15 perc elegendő. Ha lejárt az idő, óvatosan emeljük ki a növényt a vízfürdőből, csepegtessük le a felesleges vizet, és helyezzük vissza a kaspójába. A folyamat még dolgozni fog a következő percekben, órákban, és szépen lassan a nedvesség át fogja járni a föld egészét. A nyári, meleg időszakban érdemes apró levelű kis futónövényeinket felülről is megspriccelni vízzel, így a felső pár centiméter földet is frissen tudjuk tartani.

 

Forrás:@officenovenyphotography

 

A jól működő locsolási szokások mellett elengedhetetlen a megfelelő párásítási rutin kialakítása is ahhoz, hogy lakásdzsungelünk lakóit kívül-belül megfelelő nedvességgel tudjuk ellátni. Általánosságban 50-60%-os páratartalom szükséges ahhoz, hogy nem csak növényeink, de mi magunk is egészségesebb levegőt tudjunk belélegezni. Lakásunk helyiségeiben már egy nagyon egyszerű kis páratartalom-mérő eszközzel is könnyen megmérhetjük, vagy komolyabb párásító, légtisztító berendezésekkel. De, ha otthonunkban nem állnak ilyenek rendelkezésre, akkor is van pár dolog, ami az alacsony páratartalmat jelezheti. Ilyen például az, ha növényeink levelei elkezdtek sárgás-barnásan elszáradni, főleg a levelek szélein, végein, illetve, ha hullajtják a leveleiket. A téli hónapokban a fűtés miatt sokkal szárazabb tud lenni a levegő, így ilyenkor kimondottan fontos, hogy a fűtőtestektől távolabb költöztessük növényeinket, és segítsük őket egy kis extra párásítással.

Hogyan tehetjük ezt meg?

    • Párásító gépekkel:

Esetükben nagyon fontos, hogy alaposan járjunk utána annak, hogy milyet választunk, ugyanis vannak olyan fajták, amik a nem megfelelő használat következtében nagyon hamar károssá teszik a levegőt, illetve fehéres ködöt hagynak maguk után, ami lerakódik a bútorainkra, falakra, és ez könnyen penészesedéshez vezethet.

    • Spricceléssel:

Csak vegyünk egy spriccnis flakont, töltsük fel tiszta vízzel, és akár naponta körbejárva a dzsungelünkben, jó alaposan spricceljük le őket minden oldalról. De vigyázzunk! Ilyenkor ne legyen a közelben semmiféle elektromos berendezés, könyvek vagy bármi egyéb, ami kevésbé örül egy frissítő zuhanynak, mint növényeink, Igen, tapasztalatból írjuk ezt. 

    • Agyaggolyó ággyal:

Ez egy általunk nagyon kedvelt megoldás, ami nem igényel túl sok munkát, és mégis nagyon egyszerűen, hatásosan párásítja a levegőt. Nincs más dolgunk, csak egy tálcára borítsunk 1-2 réteg agyaggranulátumot, ezt öntsük fel vízzel, és helyezzük erre a növényeinket. Ilyenkor nagyon fontos, hogy kaspóstól ültessük az agyaggolyó ágyra őket, hogy ne érintkezhessenek közvetlenül a vízzel. A vizet elég pár naponta / hetente pótolnunk az agyaggolyókon, és így, a felszálló pára szépen és könnyedén tudja párásítani a növényeinket.

    • Csoportosítással:

Egy szintén nagyon egyszerű módszer, ha növényeinket csapatokban helyezzük el, így egy igazi dzsungelhez hasonlóan jobban párásítanak maguk körül, és ezzel egymást is segítik. Ráadásul, ha figyelünk arra, hogy a hasonló igényű növényeinket tegyük egy kupacba, akkor a saját dolgunkat is megkönnyíthetjük, hiszen ilyenkor egyszerűbb lesz őket locsolni is.

Forrás:@officenovenyphotography

 

Bár, elég nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor elhatároztuk, hogy szeretnénk egy átfogó blogbejegyzést írni a növénytartásról, szívből reméljük, hasznosnak találjátok sorainkat, és tippjeinkkel, tapasztalatainkkal sikerül Nektek egy picit segítenünk, hogy növényeitekben sokáig büszkén gyönyörködhessetek. Még, ha elsőre bonyolultnak is tűnhet egyszerre több növényről gondoskodni, és ennyi különböző szempontot figyelembe venni nevelésük során, ne ijedjetek meg, mert a szobanövényekkel való foglalkozás egy kis odafigyeléssel nagyon hamar csodálatos szerelem hobbivá válhat! A mi legfőbb tanácsunk az, hogy mielőtt hazavisztek egy újabb növényt, keressetek rá az interneten és nézzétek meg, vajon fogjátok-e tudni a megfelelő körülményeket biztosítani számára az otthonotokban. És, ha már büszkén üldögél nálatok az új, zöld családtag, akkor az általános ismereteket, tippeket ezután már könnyedén tudjátok majd az ő saját, specifikus igényeire formálni, ezzel megalapozva egy hosszú barátságot, amiből mindketten kamatostól fogtok tudni profitálni.

Köszönjük szépen a cikket vendég bloggerünknek Blaskó Flórának (@floramegafauna)!